Ugyanakkor a többség hasonlónak, vagy jobbnak véli a lakóhelyén elérhető ivóvizet, mint az ország más területein lévőt - derült ki a felmérésből. A megkérdezettek szerint az ivóvíz legmeghatározóbb előnyei környezetkímélőségében és a kedvező árában rejlenek.A MaVíz a közleményben kiemeli, hogy a magyarországi víziközmű ágazat azért is szorgalmazta határozottan a 2012. január 1-jén hatályba lépett víziközmű szolgáltatásról szóló törvény megalkotását, mert fontosnak tartják, hogy a vezetékes ivóvíz- és csatornaszolgáltatás az eddiginél is kiszámíthatóbb, stabilabb körülmények között működjön.Ivóvíz csak olyan víz lehet, amely eleget tesz a jogszabályban rögzített szigorú határértékeknek. Ez azt jelenti, hogy mintegy kétszáz alkotóelem jelenlétének felső határértéke jogszabályban rögzítve van. Ezen előírásnak Magyarországon az összes csapvíz megfelel, amelyet a szolgáltatók és a hatóságok a fogyasztási pontokon is ellenőriznek - hangsúlyozza a közlemény.A Magyar Víziközmű Szövetség mintegy 100 vízi közművet üzemeltető tagszervezete a magyarországi vízi közmű szolgáltatás 95 százalékát, további több mint 100 tagszervezete a magyarországi vízipart, kereskedelmet és annak üzleti hátterét képviseli.