A pályázat, amely az Európai Kiválóság Díj modelljén alapul, a minőségügyben kiemelkedő eredményt felmutató gazdálkodó szervezetek tevékenységét ismeri el. Az elismerést az Iparkamarák Szövetsége rendszeresen, pályázati rendszerben, az előre meghatározott kritériumoknak megfelelő önértékelés és szakértői helyszíni felülvizsgálat alapján ítéli oda. Ezzel a díjjal a teljes szervezet tevékenységének és működésének kiválóságát díjazzák, illetve ismerik el.
A MIVÍZ Miskolci Vízmű Kft. a beadott pályamunkával elnyerte a 2008. évi Észak-magyarországi Regionális Minőségi Díj Nagydíját.
Az ily módon elismert eredmény mögött a MIVÍZ Miskolci Vízmű Kft. munkavállalóinak következetes, és a közszolgáltatás iránt elhivatott munkavégzése áll.
A társaság működési tevékenységének színvonala az elmúlt években jelentősen javult. Kiváló eredményeket értünk el a költségtakarékossági célkitűzések megvalósítása, és a gazdálkodás hatékonyságának javítása terén. Azonban mégis a legfontosabb eredményként értékeljük, hogy a Fogyasztók közszolgáltatásunkkal szembeni elvárásainak sikerült megfelelnünk. A Fogyasztóink elégedettségi színvonala folyamatos javulást mutat.
A MIVÍZ Miskolci Vízmű Kft. szakmai vezetésének és a dolgozók közös munkájának eredménye a magas szintű, régiós erkölcsi elismerésnek a társaság számára történt odaítélése.
Ez a díj további fejlődésre és gazdasági hatékonyság javításra ösztönöz bennünket. Szeretnénk az elkövetkező időszakban is magasabb szintű elismerésre pályázni, hogy társaságunk megmérettetése ezáltal is biztosítva legyen.
Mindent megteszünk annak érdekében, hogy Fogyasztóink ellátási színvonala és ezáltal elégedettsége is tovább növekedjen.